A modernizmus által fenyegetett katolikus hit integritásának védelmére Umberto Benigni pápai prelátus Rómában megalapította a „Sodalitium Pianum” (S + P) nevű egyesületet, amelyet X. Piusz pápa jóváhagyott és bátorított (X. Piusz sajátkezű rescriptuma, 1911. július 5. és 1912. július 8.; a Szent Konzisztórium levele, 1913. február 25.). Az alábbiakban olvasható ezen egyesület programnyilatkozata.
1. Integrális római katolikusok vagyunk. Amint ez a szó is jelzi, az integrális római katolikus teljes mértékben elfogadja a Szentszék tanítását, fegyelmét, útmutatásait és azok minden jogos következményét az egyénre és a társadalomra nézve. Így tehát pápahű, klerikális, antimodernista, antiliberális, szektaellenes. Ez okból teljes mértékben ellenforradalmi, mert nemcsak a jakobinus forradalom és a szektás radikalizmus, hanem éppígy a vallási és társadalmi liberalizmus ellenfele. Teljesen egyértelmű, hogy az „integrál római katolikus” kifejezéssel semmiképpen sem akarja megváltoztatni a „római katolikus” hiteles és dicsőséges elnevezést. Az „integrális” szó csak annyit jelent, hogy integrálisan római katolikus, vagyis egészen és egyszerűen római katolikus, a „liberális katolikus”, „szociális katolikus” és minden más kifejezésnek megfelelő kiegészítések vagy korlátozások nélkül (függetlenül ezen kifejezések használóinak akár jó szándékától), valamint mindazoknak tevékenységével ellentétben, akik elméletben vagy gyakorlatban korlátozni igyekeznek az Egyház jogainak és a katolikusok kötelességeinek alkalmazását a vallási és társadalmi életben.
2. Küzdünk a katolikus értelemben vett tekintély, hagyomány, vallási és társadalmi rend elvi és gyakorlati alapjaiért, valamint mindazért, ami abból logikusan következik.
3. Sérülésnek tekintjük az Egyház emberi testében az úgynevezett katolikus liberalizmus és demokratizmus, valamint az intellektuális és gyakorlati modernizmus – radikális vagy akár csak mérsékelt – szellemét és tényét, azok következményeivel együtt.
4. A katolikus fegyelem gyakorlata szerint tiszteljük és követjük a püspököket, akiket a Szentlélek Isten Egyházának kormányzására rendelt, Krisztus helytartójának irányítása és ellenőrzése alatt, akivel mindig, mindenek előtt és mindenek ellenére együtt kívánunk lenni.
5. A Katolikus Egyház természete tanít, története pedig megerősít bennünket abban, hogy a Szentszék a katolicizmus létfontosságú központja: ezért bizonyos szempontból és különösen bizonyos körülmények között a Szentszék pillanatnyi magatartása is a vallási és társadalmi helyzetből fakad. Így teljes mértékben megértjük, ha Róma hallgat vagy kivár, tekintettel az adott helyzetre. Ilyen esetekben feltétlen vigyázunk, hogy mindez ne szolgáltasson ürügyet számunka a tétlenségre a helyzetből eredő károkkal és veszélyekkel szemben. Amint megértettük és bizonyosan ellenőriztük az adott helyzet valóságát, a lehetséges legjobb módon lépünk fel ezekkel a károkkal és veszélyekkel szemben, mindig és mindenhol a pápa akarata és kívánsága szerint.
6. Szemléletünkben és tetteinkben mindenekelőtt a „katolikus”, azaz egyetemes nézőpontból indulunk ki, mind időben – a különböző történelmi korokon átívelve, mind térben – minden országon túl. Tudjuk, hogy a pillanatnyi és helyi esetlegességekben mindig, legalábbis a háttérben, ott van a korokon átívelő, világméretű küzdelem a két nagy szerves erő között: egyfelől Isten egyetlen Egyháza, a Római Katolikus Egyház, másfelől pedig annak belső és külső ellenségei között. A kívülállók (a zsidó-szabadkőműves szekták és közvetlen szövetségeseik) a szekta központi hatalmának kezében vannak; a belül lévők (modernisták, bomlasztók stb.) a katolikusok közé való beszivárgás és bomlasztás tudatos vagy tudattalan eszközeként szolgálnak.
7. Ellene vagyunk a belső és külső szektásodásnak, mindig és mindenütt, minden formában és minden becsületes és célszerű eszközzel. A belső és külső szektások és cinkosaik személyében csak a szekta konkrét megvalósulása, élete, tevékenysége, tervei ellen harcolunk. Ezt minden harag nélkül szándékozunk tenni félrevezetett testvéreinkkel szemben, valamint minden gyengeség és félreértés nélkül, ahogyan a jó katona a csatatéren bánik az ellenség zászlaja alatt szolgálókkal, segítőikkel és cinkosaikkal.
8. Ellene vagyunk teljes mértékben minden olyan kísérletnek, amely a római kérdésre1 vonatkozó pápai igények csökkentésére, mellékessé tételére, következetes elrejtésére, a pápaság társadalmi befolyásának akadályozására, a laicizmus dominanciájának érvényesítésére irányul.
Kiállunk fáradhatatlanul a Szentszék jogai és utasításai mellett a római kérdésben, és folyamatos erőfeszítést teszünk a pápaság és általában a katolikus egyház jogos és hasznos befolyásának minél nagyobb mértékű érvényesítésére.
9. Ellene vagyunk a felekezetköziségnek, a semlegességnek és a vallási minimalizmusnak a társadalmi szerveződés és cselekvés szintjén, az oktatásban, valamint az egyén vagy közösség minden olyan tevékenységében, amely az igaz erkölcsiségtől, azaz az igaz vallástól, tehát az Egyháztól függ. Kiállunk a hitvalló magatartás mellett minden olyan esetben, amelyet a fentebbi sor említ. Ha kivételes és átmeneti esetben a Szentszék tolerálja a felekezetek közötti együttműködést, akkor e kivételes tolerancia lelkiismeretes és ellenőrzött alkalmazásáért, valamint azért, hogy annak időtartama és kiterjesztése a Szentszék szándékainak megfelelően a lehető legkorlátozottabb legyen.
10. Ellene vagyunk a nyíltan vagy hallgatólagosan „vallásilag semleges”, közömbös, erkölcstelen szindikalizmusnak,2 amely az osztályok végzetes antikrisztusi harcához vezet az erősebb brutális törvénye szerint; ellenezzük a demokratizmust, még ha gazdasági-szociálisnak is nevezi magát, amely individualizmusával a társadalmi szétesés felé halad.
Kiállunk az osztályok keresztény összhangja mellett, úgy az egyén, mint az osztályok vagy a társadalom egészének szintjén; a keresztény társadalom korporatív szervezése mellett, az igazságosság és a társadalmi szeretet elvei és hagyományai szerint, amelyeket az Egyház és a katolikus világ évszázadokon át tanított és élt, és amelyek ezért tökéletesen alkalmazkodnak minden valóban civilizált korhoz és társadalomhoz.
11. Ellene vagyunk a pogány nacionalizmusnak, amely a vallásilag semleges szindikalizmus megfelelője. Ez a nemzeteket az osztályok mintájára olyan csoportoknak tekinti, amelyek mindegyikének lehet és kell is érvényesítenie saját érdekeit a többiek érdekein kívül, sőt azok rovására is, erkölcsöktől mentesen, a brutális törvény szerint, amelyről szóltunk már. Ellene vagyunk ugyanakkor az antimilitarizmusnak és az utópisztikus pacifizmusnak, amelyet a szekták kihasználnak, hogy meggyengítsék és elaltassák a társadalmat a zsidó-szabadkőműves rémálom alatt.
Kiállunk az egészséges és erkölcsös hazafiság mellett, az olyan keresztény hazafiság mellett, amelyre a Katolikus Egyház történelme mindig nagyszerű példákat adott.
12. Ellenezzük a feminizmust, amely eltúlozza és eltorzítja a nők jogait és kötelességeit, és a keresztény törvényeken kívülre helyezi őket; ellenezzük a koedukációt; ellenezzük a gyermekkori nemi felvilágosítást.
Kiállunk a nők, a fiatalok és a család anyagi és erkölcsi helyzetének javítása mellett a katolikus tanítás és hagyomány szerint.
13. Ellenezzük az Egyház és az állam szétválasztásának mélységesen keresztényellenes tanát és tényét, csakúgy, mint a vallás különválasztását a civilizációtól, tudománytól, irodalomtól és művészettől.
Kiállunk a civilizáció, tudomány, irodalom, művészet, valamint az állam hű és szívbeli egysége mellett a vallással és így az Egyházzal.
14. Ellene vagyunk a „modernizált” filozófiai, dogmatikai és biblikus tanításnak. Ez, még ha sokszor nem is tisztán modernista, legalábbis egyenlővé teszi magát egyfajta régészeti vagy anatómiai tannal, mintha nem halhatatlan és életadó tanítás lenne, amelyet kivétel nélkül minden papnak meg kell tanulnia, különösen papi szolgálatához.
Kiállunk a skolasztika dicső hagyománya mellett, az Egyház szent doktoraitól és az ellenreformáció korának legjobb teológusaitól ihletett és vezetett egyházi tanítás mellett, a tudományos módszer és dokumentáció minden komoly segédeszközével.
15. Ellene vagyunk az individualista és felvilágosult tendenciákat mutató hamis miszticizmusnak.
Kiállunk az intenzív és mély lelki élet mellett, a szentek és az Egyház által dicsért misztikus szerzők tanítása és gyakorlati tanítása szerint.
16. Ellene vagyunk általánosságban a papság és a katolikus társadalmi élet kihasználásának, tegye azt bármilyen politikai vagy társadalmi erő. Különösen is ellenezzük a „szociális” túlzást, miszerint a papság és a katolikus társadalmi élet beoltandó azzal az igénnyel, hogy „elhagyja a sekrestyét”; hogy aztán túl ritkán, vagy csak rejtve, vagy legalábbis immár másféle szellemben térjen oda vissza újra.
Kiállunk az egyházias tevékenység, illetve a katolikus tevékenység egészének a nyíltan vallási alapon való fenntartása mellett, minden más szempontot megelőzve, „szociális” túlzások és egyebek nélkül.
17. Ellene vagyunk az oly sok katolikusnál jelentkező kóros téveszmének vagy gyengeségnek, akik „tudatosnak és fejlettnek, valóban korukhoz tartozónak” és jóindulatúnak akarnak tűnni a durva vagy képmutató, de mindig engesztelhetetlen ellenséggel szemben; akik készek toleranciájukkal kérkedni, adott esetben legalábbis pirulni, ha nem is rosszat mondani az Egyház által vagy az Egyházért gyakorolt igazságosan szigorú tettekről; akik készek következetesen derűlátók lenni az ellenfél megtévesztésével szemben; akik fenntartják tartózkodó és kemény magatartásukat az integrális római katolikusok felé.
Kiállunk az igazságos és célszerű magatartás mellett, de mindig őszinték, energikusak és fáradhatatlanok vagyunk az ellenséggel szemben, annak erőszakosságával és ravaszságával szemben.
18. Ellene vagyunk mindennek, ami az integrális római katolicizmus tanításával, hagyományával, fegyelmével és érzelmeivel ellentétes; és kiállunk mindenért, ami megfelel annak.
1 A római kérdés az olasz egység létrehozását célzó mozgalom ellentéte volt a Pápasággal. A vita akkor kezdődött, amikor az Olasz Királyság 1870. szeptember 20-án erőszakkal megsértette a Pápai Állam területi integritását, illetve Firenzéből áthelyezte ide a fővárost. A Szentszéket, amely évszázadokon át világi hatalmat gyakorolt a város felett, saját területétől fosztotta meg. Az ezután következő időszakban a pápák a „Vatikán foglyainak” tekintették magukat és nem léptek ki onnan. A vita később (a fenti dokumentum megszületése után) az 1929-es lateráni szerződésekkel zárult.
2 A szakszervezeti mozgalomnak egyfajta változata, ami főleg némely dél-európai államban volt jellemző. A szindikalizmus tagadta a munkásosztály pártjának szükségességét, s pusztán a szakszervezeti mozgalomban s ennek gazdasági harcában látja a munkásosztály harcának egyedül szükséges formáját.